Csak Szöveg File + Magyar Prédikáció Lista + Chapel + Előfizetés + Szerzői jog + Cover Letter
Az utóbbi időkben nagyon el lettem kedvetlenítve attól, amit keresztények tanácsadásnak (counseling) neveznek. Több keresztény tanácsadók vannak az egyházban manapság, mint az egyház egész történelmében. És a “hogyan” könyvek sokasága lett kiadva, ugyancsak kéziratok javaslatokat adva mindenféle okra az emberi kapcsolatokat és a gyermeknevelést illetőleg.
Mégis tragikusan több zavart egyének, házaspárok és családok vannak az egyházban, mint valaha. Manapság a keresztény otthonokban egy kimondhatatlan felzaklatottság van és szeretteim, ennek nem szabadna így lenni.
Elsősorban mondanom kell, hogy én nem ellenzem a keresztény tanácsadást. Sokan reagálnak a tanácsadásra és ez meggyógyítja életüket, házasságukat és otthonaikat. Igazában tanácsadás, Jézus Krisztus egyházában az egyik legnagyobb szolgálat. Amerikában majdnem minden nagy gyülekezetnek van egy teljes-idejű tanácsadója. Itt a Times Square Church-ben több tanácsadó is van.
Azonban több és több megzavart keresztényt látok, akik nem reagálnak az adott tanácsokra. Talán hetekig, hónapokig használják ezt a szolgálatot minden eredmény nélkül. Egy Pásztor vagy Tanácsadó átvezeti ezeket az Igén lépésről lépésre, mutatva Isten igazságát az Ő Igéjében, mondva; “Itt van az, amit Isten erről a problémáról mond, hogy mit tegyél…” Szembeállítják őket a valósággal, hogy ha nem hagyják el bűneiket, Isten bírálása fog következni, mégsem fogadják el a tanácsokat. Miért?
Egy lelki “fátyol” van a szemeiken. Ebben a borzasztó vakságban nem látják bűneiket, és azt hogy változniuk kell.
Némely keresztény otthonban a házastársak keserű harcban állnak egymás ellen. Némelyek még perbe is vonják egymást, a bíróság elé viszik rokonaikat. Anyák elidegenednek leányaiktól, apák nem beszélnek fiaikhoz. Pedig mind vallják, hogy szeretik Jézust, mégis haraghoz, keserűséghez, ragaszkodnak. Ez mind egy igazi káosz.
Mióta lelkészi munkám kezdtem, sok családi viszályban találtam magam és tanúskodni tudok arról, hogy kevés esetben lettek ezek megoldva egy természetfeletti közbenjárás nélkül. Miért? Mert mindenki a másik személyt akarja megváltoztatni.
Az egyik házastárs azt mondja: “Miért olyan nyakas ő? Ez rémes. Meg kell, hogy változzon.” Azután valami hasonlót hallok a másiktól: “Hogyan tud olyan keményszívű lenni? Tudja jól, hogy mindent megteszek, amit tudok. Ezt kapom azért amiért kedves vagyok hozzá?”
Mindig a másiknak a problémája, mindig a másiknak kell megváltozni. Ezért hiszem, hogy mindegy hogy mennyi tanácsadást kapnak. Az ilyen emberek nem fognak változtatni a helyzetükön, amíg Isten népe el nem határozza, és meg nem érti, hogy mindannyiunknak naponta őszintén kell imádkoznunk a következő módon: “Oh Istenem, változtass meg engem!”
Túl sok időt töltünk imádsággal így; “Istenem változtasd meg a körülményeket… változtasd meg a munkatársaimat… változtasd meg a családi helyzetem… változtasd meg életem körülményeit…” Nagy néha imádkozunk így; “Változtass meg engem, Uram. Az igazi baj nem a házastársam, a gyerek, a barát, hanem én vagyok az, akinek imádságra van szüksége.”
Isten vezényli gyermekeinek lépéseit és életüket. Nem engedi meg, hogy tisztán véletlen és végzet szerint történjenek dolgok az életünkben. És ez azt jelenti, hogy Ő megengedi a krízist. Mit próbál mondani nektek azon keresztül? Azt, hogy változnotok kell!
Tetszik vagy nem, mindannyian változunk valamilyen módon. A lelki világban nincs egy merő “létezés”, mi állandóan változás alatt vagyunk, vagy rosszabbra vagy jobbra. Vagy egyre inkább az Úr képmására változunk, vagy a világra hasonlítunk, vagy Krisztusban növekszünk vagy visszahanyatlunk.
Szóval, változtok ti “gyengédebb lelkületűvé” mint Jézus? Józanul imádkoztok így minden nap, a tükörbe nézve, “Uram a te képmásodra akarok átváltozni életem minden részében”?
Vagy keserűség gyökeredzett meg bennetek, ellentmondásra és kemény szívűségre fordulva? Megtanultátok már, hogy hogyan védjétek magatokat Isten és az Ő Szent Lelkének meggyőző szava ellen? Ömlik szátokból olyan beszéd, amire egyszer úgy gondoltátok, hogy egy keresztény soha nem lenne képes? Megkeményedtetek már annyira, hogy nem tudtok változni?
Ha mindez titeket ábrázol, egyszerűen azt kell mondanom: Amíg meg nem változtok, nem lesztek felszabadítva. Életetek egyre inkább zavarodottá fog válni és helyzetetek csak rosszabbra fog fordulni. Hagyjátok abba a másik személy felé az “ujjal mutogatást” a magatok igazolására. Isten nem fog hozzátok fordulni, amíg fel nem ébredtek és belátjátok: “Semmi sem fog megváltozni, amíg először én változok meg.”
Kiálts fel az Úrhoz imádságban őszintén: “Változtass meg engem Uram. Áss mélyre bennem, mutasd meg hol buktam el, hol mentem a rossz útra? Mutasd ki büszkeségem, haragom, makacsságom és bűnöm. Segíts nekem mindezt lefektetnem eléd!”
Hány szakértőt, tanácsadót, magányos éjszakát kell elviselnetek mielőtt az igazságra felébredtek? Mielőtt akármilyen gyógyulás vagy megújulás meg tud történni, felelőséget kell vállalnotok a helyzetért. A csoda a ti változásotokon függ.
Ha meg kívántok változni, Isten Igéje tisztán mutat két lépést, amit tennetek kell. Hallgassatok szavára, és egy tartós változást fogtok látni:
1. A fátyolt ami a szemeteket vakítja, el kell távolítani.
Pál Apostol egy változást magyaráz, ami szükséges mielőtt más változás lehetséges:
“Azért ilyen reménységben nagy nyíltsággal szólunk; és nem miként Mózes, aki leplet borított az orcájára, hogy ne lássák Izráel fiai az elmúlandónak végét.
De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind a mai napig ott van az Ó Szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el; Sőt mind máig, amikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre. Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel. Az Úr pedig a Szellem; és ahol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság. Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Szellemétől.” (Korinthusbeliek 3:12-18)
Ebben a részben Pál elsősorban a zsidók vakságáról ír, ami Jézust mint Messiást illeti. Ennek ellenére egy elvet fektet le, ami igaz mindenkire, zsidókra, vagy keresztényekre. Bibliai igazságot illető vakságról beszél. Nézzed a 14-ik verset: “De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az Ó Szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el.”
Kérlek, értsétek meg, Pál őszinte embereknek írta ezt. Ezek hűségesen tanulmányozták Mózes könyveit és a próféták törvényeit, Dávid Zsoltárait. Ők tisztelték Isten szavát, tanították és idézték azt. Mégis egy fátyol volt a szemükön.
Mi gondoljuk, hogy ez a lelki fátyol a Zsidók, Muszlimok és mások szemét takarja, vakítva ezeket Jézus igazságára. De sok hívő szemét is takarja a fátyol. Olvassák Isten Igéjét tiszta figyelmeztetéssel, hallják az Igét erőteljesen prédikálni, még sincs hatással rájuk. Ténylegesen folytatják azt tenni, amit Isten Igéje leszól. Vedd figyelembe a következő példákat:
*Jézus maga mondta: “Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” (Máté 6: 14-15)
Hogyan tudna Isten ennél tisztábban beszélni megbocsátásról? Mégis sok keresztény egyszerűen nem engedi el keserű, bosszúálló gondolataikat. Ehelyett azt mondják: “ Oh, én megbocsátottam annak a személynek”- de szívük nincs a szavukban. És az Úr jobban tudja az igazságot.
Talán ezekkel a keresztényekkel nem bántak jól, akaratuk ellenére lettek kihasználva, főnökük, házastársuk, munkatársuk, barátaik által. És most úgy gondolják, hogy joguk van a haragukhoz, és megbocsájthatatlanságukhoz ragaszkodni. De az Ige azt mondja, hogyha még egy gramm megbocsájthatatlanság is van a szívben a bűnök kezdenek felhalmozódni ellenük.
Gondold csak el micsoda veszélyben van egy ilyen keresztény. Naptól napra bűneik halmozódnak. Imádságaik nem lesznek válaszolva. Teljesen magára van hagyva veszélyben, lelke nyitva a démoni erőknek. És mikor Isten előtt áll az ítélet napján minden bűne elő fog állni és vádolni fogja őt. Egyetlen egy bűne sem lesz megbocsátva, mert ő nem bocsátott meg másoknak.
Az Úr hangját fogja hallani, “Figyelmeztettelek, hívtalak, beszéltem hozzád olyan tisztán amint csak lehetett, de nem hallgattál reám. Ehelyett ragaszkodtál a nem-megbocsátáshoz. És most én sem bocsátok meg neked.” Ez a lelki vakság végeredménye.
“Mert gyűlölöm az elbocsátást, (elválást) ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene…” (Malakiás 2:16). A Szentírás tisztán állítja, hogy Isten gyűlöli az elválást. Mégis sok keresztény manapság mondja lelkészünknek vagy barátoknak, “Imádkoztam elválásról, és az Úr mondta, hogy ez rendben van.”
Nem. Isten egyenesen válaszol erre a következő versben. “Elfárasztottátok az Urat beszédeitekkel, és azt mondjátok: Mivel fárasztottuk el? Azzal, hogy azt mondjátok: Minden gonosztevő jó az Úr szemeiben, és gyönyörködik ő azokban; vagy: Hol van az ítéletnek Istene?” (17.-ik vers)
Az Úr azt mondja: “ Te templomba jársz, dicsőítesz engem és egy keresztény mosolyt teszel az arcodra, de áruló módon viselkedsz a házastársaddal és az Igémet csalva kezeled. Én mondtam, hogy gyűlölöm az elválást, mégis végre viszed. Még jónak is hívod azt és mondod, hogy megegyezek vele. De vak vagy, nem akarod elhinni, hogy az engedetlenséget bírálni fogom.”
Manapság a válás a keresztények között ugyanolyan nagy mértékű, mint a hitetlenek között. Mondd, Isten szava csak egy tréfa? Lehetséges az Ő figyelmeztetéseit csak javaslatoknak tartani nem pedig parancsolatoknak? Nem, soha! Egy fátyol borult az Egyház szemére. Isten figyelmeztet minket, “ A világ összes tanácsadása nem fog semmi jót hozni és jelenteni, ha nem engedelmeskedtek a parancsolataimnak. Az én Igém kell, hogy az egyetlen szabály legyen életetekben.”
(Ezzel én nem akarom megfedni azokat, akik már átmentek a váláson. Válás elkerülhetetlen bizonyos körülmények között, mint például fizikai durva bánásmód, vagy házasságtörés esetében, vagy ha egy hitetlen házastárs elhagyja hívő házastársát.)
*“Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.” (Máté 5:44)
“Az engedelmes felelet elfordítja a harag felgerjedését; a megbántó beszéd pedig támaszt haragot” (Példabeszédek 15:1)
“Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek; a nap le ne menjen a ti haragotokon” (Efézusbeliek 4:26)
Tanácsadók ezrei mondhatják, hogy van jogod haragra és hogy neheztelést érezz a másik felé és hogy tartsad vissza bocsánatodat. De végül is a szavuk nem számít. Isten Igéje az elsődleges ugyanakkor végső szó. És ha az nem okoz félelmet benned, ha nem vagy felkészülve arra, hogy kövesd parancsait mindenben, a felszabadításra nincs semmi reményed.
A Szentírás hangosan és tisztán kijelenti azoknak, akik az Úr szavának engedelmeskednek: “ Nem fogsz tudni megváltozni ha akarattal vak maradsz Isten Igéjével szemben.”
2. A fátyol elvonása csakis az Úrhoz való “fordulással” lehetséges.
Pál Apostol mondja hogy mielőtt a vakságunk, a fátyol el lenne vonva az Úrhoz kell hogy forduljunk. “Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.” (2 Korinthusbeliek 3:16)
A görög nyelv a “fordulást” úgy értelmezi, mint “ellenkező irányba való haladást.” Röviden Pál azt mondja: “Be kell látnotok, hogy az út, amin haladtok ürességet, rombolást, kétségbe esést hozott.”
Ha az életetek valamilyen fajta zavarban van, ha valami borzasztóan rosszul megy és minden rosszabb és rosszabb lesz, tudni fogjátok, hogy meg kell változtatni az út irányát. Talán gondoljátok, “A férjem az aki a rossz, arra várok hogy megváltozzon,” vagy “ A feleségem egy romlás felé halad, ha nem változik meg,” vagy “A főnököm teljesen hibás. Meg kell hogy változzon.”
Tisztán látjuk a mások hibáit és rossz cselekedeteit, de vakok vagyunk a saját változásra való szükségre. A valóság felismerésére van szükségünk, hogy belássuk Isten előtt, “Én vagyok a hibás, Uram, én vagyok az akinek változásra van szüksége. Kérlek Atyám, mutasd meg hol tértem a rossz útra.”
Hogyan tudunk irányt változtatni? Hogyan tudunk az Úrhoz fordulni, hogy a lepel, a fátyol el legyen vonva? Pál Apostol ad nekünk egy receptet a változásra:
Változás kizárólag a Szent Lélek munkája. “Hogyne volna még inkább dicsőséges a Szellemnek szolgálata? (2 Korinthusbeliek 3:8) Mi egyszerűen képtelenek vagyunk magunktól a változásra. Csakis az Isten Szelleme tud minket átalakítani Krisztus dicsőséges képmására. Mindannyian hallottuk azt a mondást: “Mikor egy személy az Úrhoz fordul, Isten felemeli a fátyolt annak a szeméről.” Ez egyedül a Szellem munkája.
Azt is olvastuk: “Az Úr pedig a Lélek; és ahol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság.”(17- ik vers) Itt a szó “szabadság” jelentése az, hogy “többé nem egy rabszolga; ki van mentve a kötelezettség alól, szabad, láncok nélkül.” Ez leírja azt a szabadságot, ami szemünk megnyitásával jár. Hirtelen mindent egy új fényben látunk. Csakis a Szent Szellem tudja letörni az élet- hosszú megszokott módszereinket melyeken keresztül szemléltünk mindent. Ő fordít minket a helyes, igazi útra.
Röviden, a megfordulás amiről Pál beszél itt az Isten Szellemében való bizalmat jelenti. Ugyancsak azt jelenti, hogy forduljunk el mindenféle Szentírás ellenes tanácsadástól, a saját ideáinktól és terveinktől és egyedül a Szent Szellemet hívjuk hogy vezessen és irányítson minket.
Pálnak volt az ilyen megfordulásban gyakorlata. Az Apostolok Cselekedeteiben a 9- ik fejezetben, míg Saulnak hívták őt, a rossz irányba haladt. Itt igazában beszélhetünk egy szemet fedő fátyolról. Amint Damaszkusz felé lovagolt hogy ott a keresztényeket meghurcolja, Saul valóban hitte, hogy Isten előtt jót cselekszik azáltal, hogy letartóztatja és börtönbe zárja őket.
De az Úr közbelépett és egy krízist okozott az életében. Mikor Jézus a Damaszkuszi úton Saulnak megjelent, egy olyan erőteljes fénnyel ütötte őt meg, hogy (Saul) szó szerint meg lett vakítva. Sault vakon vezették Damaszkuszba, ahol maradt amíg az istenfélő Ananiás meglátogatta és mondta: “… Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyíljanak és beteljesedjél Szent Szellemmel. És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeiről, és mindjárt visszanyerte látását…” (Apostolok Cselekedetei 9:17, 18)
Saul feladta múltját, jövőjét, mindent a Szentléleknek és a fátyol azonnal lehullott szemeiről.
3. Változás ugyancsak megkívánja azt, amit Pál egy “fedetlen arcnak” nevez.
“Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy, mint az Úrnak Szellemétől” (2 Korinthusbeliek 3:18) A kifejezésnek, “fedetlen arc”-nak itt egy bámulatos definíciója van. Azt jelenti, hogy teljesen el van fogadva, hogy Isten a szívünk minden rejtett dolgát a felületre hoz, azzal a céllal, hogy azoktól felszabadítson.
Ez a fajta “fedetlen arc” azt kiáltja: “Próbálj meg engem… és lásd meg, ha
van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? Mutasd meg miben élek én a te Igéddel ellentétben. Mindentől ami nem olyan mint Te, meg akarok szabadulni. Legyen eltörölve büszkeségem, ambícióm, önző értelmem, megokolásaim.” Tudom, hogy nem vagyok képes “kigondolni” magam az én állapotomból. Szent Szellem nagy szükségem van az erődre és bölcsességedre. Minden reményt feladok arra, hogy meg oldjam bajaim az én tudásom alapján.”
Sok hívőnek ez egy nagyon nehéz feladat. Keresztény életükben átéltek sok mindent a saját bölcsességükkel, szellemességükkel és most be kell vallaniuk, hogy mindent elrontottak és a saját irányításukat fel kell adniuk, ami pedig nagyon nehéz.
Az Úrnak el kellett tőlem vennie a büszkeségem néhány évvel ezelőtt. Most már, köszönet Istennek, szabadon elmondom, ha valamit hibázok. Állandó imám az, hogy “Istenem, olyan ostoba dolgokat teszek, hibákat követek el állandóan, rémes bajokba sodródok. Kérlek Uram, hozd ezeket a problémákat rendbe, mert én nem vagyok képes erre, csakis te tudod ezt megtenni.” Köszönet azért, hogy az Úr gyönyörködik abban, hogy helyre állítsa elkövetett hibáinkat, ha az Ő akaratát keressük.
Az üveg, amiről Pál beszél ebben a fejezetben, tükröt jelent. Szeretteim, a mi tükrünk Isten Igéje. Az az egyedüli, ami tökéletesen visszatükrözi állapotunkat. Pál mondja: “Menjetek Isten igazságának tükréhez és figyeljétek életeteket. Valljátok be az Úrnak, hogy rossz irányba mentetek és meg akartok változni. Kérjétek az Ő Lelkét, hogy tegyen titeket alázatossá és tegye érthetővé az Ő Igéjét számotokra. Hagyjatok hátra minden más tanácsadást, saját ideátokat, saját találmányokat. Ehelyett forduljatok teljes bizalommal a Szent Lélekhez és higgyétek, amit Ő mond.”
Ha teljesen a Szent Szellemben fogtok bízni, hátat fordítva minden más segítségnek, Ő ki fogja nyitni szemeteket, értelmeteket. Ugyancsak egy Szent Szellem által vezetett segítséget fog küldeni életetekbe és abban a pillanatban a változás elkezdődik.
4. Pál azzal fejezi be mindezt, hogy mindannyian lépésről lépésre változunk
Krisztus képmására. Ez nem egy hirtelen, egy éjszakán át való változás, hanem lassan egyik napról a másikra történik, míg mi keressük Őt és engedelmeskedünk az Igének: “Mi…szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.” (2 Korinthusbeliek 3:18)
Ti talán nem érzitek ezt, de változtok, minden alkalommal mikor nyitott szívvel olvassátok a Szent Írást, minden alkalommal a térdetekre estek és egy drága időt töltötök véle, minden alkalommal mikor hívjátok a Szent Szellemet, hogy irányítson és tanítson titeket. Ti talán nem gondoljátok, hogy változtok, de igenis haladtok előre.
Pál Apostol, a Szent Szellem bennünk való munkálkodása által, a változás három csodálatos bizonyítékát tárja fel.
A Szellem arra törekszik, hogy elérje ezeket a három csodálatos változásokat bennünk:
Az első változás egy növekvő felismerés lesz, hogy Isten kegyelmes felénk a megpróbáltatásokon keresztül. “Annakokáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk amint a kegyelmet nyertük nem csüggedünk el” (2 Korinthusbeliek 4:1)
Ez a Szent Szellem kegyelmi szolgálata, amelyet tőle kapunk: Ő megnyitja a szemünket Krisztus gyengéd kegyelmére. Belénk ülteti azt a belső biztos tudatot, hogy az Úr mellettünk áll és értünk van. Megmutatja, hogy Isten mennyire el van határozva, hogy megvédjen minket az eséstől, a bukástól, hogy milyen megértő irántunk, és amin átmegyünk, hogy mennyire érinti őt a mi erőtlenségünk.
Most talán úgy érzed, hogy visszaéltek veled és nem vagy méltó szeretetre. Az ördög el akarja hitetni veled, hogy Isten magadra hagyott, hogy megérdemled a szenvedést, hogy túl léptél a határon, nincs remény. Szeretteim, ezek mind a pokolból eredő hazugságok. Isten azt akarja, jobban mint minden mást, hogy az iránta keltett elferdített képzeletedet elvesse. Ő gyengéden szeret téged, és előre tudja az időt mikor irgalmát rád fogja árasztani.
Dávid keservesen sírt nyomasztó helyzetén: “Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst és csontjaim, mint valami tűzhely üszkösök… Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon. Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn. Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám… A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem, és földhöz vertél engem.”(Zsoltárok 1o2: 4, 7-9, 11) Sóhajtozott, “Egy borzasztó állapotban vagyok, fizikailag, elméletileg, szellemileg.”
Mégis ez volt Dávid ideje, hogy Isten felszabadítsa őt. És az Úr gyorsan jött irgalommal, segítséggel, és megnyugtatással. Dávid tanúskodott, “Te kelj fel, és könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.” (Zsoltárok 1o2: 14)
Isten előre megszabott ideje, hogy Dávidot felszabadítsa, Dávid legmélyebbre süllyedt órájában volt, mikor gondolta, “Meg vagyok semmisülve.”
Hasonlóan manapság, Isten előre megszabott egy időt, hogy felszabadítson és kedvességét reánk árassza., és ez általában a legrosszabb megpróbáltatás órájában jön. Ez az az idő, mikor nem küszködünk a saját erőnkkel többé, ehelyett belátjuk, “Uram, én nem tudok többé semmit sem tenni, mindez egy káosz. Átadok mindent néked.”
A második változás pedig, hogy nem fog az a gondolat üldözni, hogy mindennek vége van: “… amint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el.” (Korinthusbeliek 4:1).
Isten azt akarja, hogy fordítsuk el figyelmünket a körülményekről, ne gondoljunk állandóan arra, hogy milyen rossz állapotban vagyunk. Az igazság az, hogy ezek a bajok nem fognak gyorsan eltűnni, talán még rosszabbra is válnak. És Ő tudja, hogy ha minden gondolatunk problémáinkon összpontosítjuk, még mélyebbre fogunk süllyedni elnyomott állapotunkban. Fáradtak és csüggedtek leszünk és feladjuk a reményt.
Amint az Úr irgalmát kinyilvánítja felénk, csüggedésünk lassan el fog tűnni. Hamarosan egy növekvő biztonsággal érezzük, hogy Isten munkálkodik bennünk. És semmi sem kielégítőbb a “belső embernek”, mint a tudat;
“Isten keze van rajtam. Még nem érkeztem el, de tudom, hogy jó irányba haladok. Isten irányítása szerint járok.”
Napról napra erősebbé váltok a hitben. Ő békességet és nyugalmat ültet belétek. És fel fogtok emelkedni, magasan a körülmények fölé, semmi sem lesz képes többé a kétségbe ejteni titeket.
A harmadik változás, ami meg fog mutatkozni bennünk, az egy teljes megtagadása a titkos, rejtett és tisztességtelen dolgoknak. “Hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint akik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az Isten Igéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt.” (2 Korinthusbeliek 4:2) Ez azt jelenti, hogy ne menjünk az Igéhez, hogy bebizonyítsuk saját bűnünket. Ne keressünk kifogásokat, a rossz tevésre.
Isten azt kívánja, hogy életünk egy nyitott könyv legyen. Ezért véget akar vetni bennünk minden takargatott bűnnek, minden tisztességtelenségnek, alávalóságnak, hamiskodásnak, hazugságnak és csalásnak. Ezért a Szent Szellem feltárja mindazt, ami nem hasonlít Krisztusra. És ha igazán meg akarunk változni, akkor megnyitjuk szívünket az Ő munkálkodására.
Elfelejthettek minden tanácsadást, “ön segítő” eszközöket, vagy a kapcsolatok helyre állítását, amíg ezeken a területeken Isten megváltó erejét megismeritek. Helyezzetek mindent a háttérbe, míg készen lesztek lemondani minden rejtett bűnről.
Mikor alávetettétek magatokat Isten Igéjének és a Szent Szellem átalakító erejének, nem kell senkit meggyőznetek arról ,hogy megváltoztatok. Amint ebben az igazságban jártok a Szent Szellem világossá fogja tenni ezt a változást a körülöttetek lévőknek. “… de nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelki ismeretének az Isten előtt.”(2 Korinthusbeliek 4:2)
A görög kifejezés “kelletjük” itt “Isten helyeslését” jelenti. Pál mondja, “Nem kell hogy jó benyomást keltsél akárkiben is hogy megváltoztál. Isten az Ő lelkiismeretükön fogja a te változásodat elismertetni, mondván, “Az én áldásom és helyeslésem van ezen a személyen.”
Semmiféle okoskodás nem képes félre magyarázni a belső bizonyságtételt, amit Isten Szelleme helyezett belétek. Tény az, hogy a bennetek lévő változás vagy vonzani fog másokat, vagy vádolásként fogják venni. Krisztus fénye fog sugározni belőletek és ez a lelkiismeretüket fogja vádolni. És ekkor a ti változástok által látni fogjátok, hogy másokra befolyásoló hatással lesztek.
Kapcsolatotok helyre fog állni, és vissza fogjátok szerezni otthonotokban a szellemi tekintélyt.
Nem kell többé azon gondolkoznotok, hogy másoknak kell megváltozni ehelyett úgy fel fogtok bátorodni az Isten által végzett változásotokban, hogy el fogjátok ismerni, “Uram, tudom hogy minden a te kezedben van. A te akaratodnak adom magam. Tedd meg bennem, aminek meg kell lennie.”
Ezen a ponton az idő eljött, hogy teljesen az Ő kezeibe add át körülményeid. Felejtsd el, hogy próbálkozz felszabadítani magad a problémáid alól, ehelyett inkább központosítsd figyelmed azon, hogy Isten változtat téged, és egy győztessé tesz. Maradj az Igében. Hívjad fáradhatatlanul a Nevét.
Bízzál a Szent Szellemben és legyen szíved örökös könyörgése; “Változtass meg engem Oh Uram”
Dicsőség az Ő Szent Nevének!
---
Közzétéve a World Challenge engedélyével. P. O. Box 260, Lindale, TX 75771, USA.
Csak Szöveg File + Magyar Prédikáció Lista + Chapel + Előfizetés + Szerzői jog + Cover Letter
COPYRIGHT/REPRODUCTION LIMITATIONS:
Szerzői jog/Reprodukció korlátozás.
Ez az adat-állomány a “World Challenge” kizárólagos tulajdona. Nem lehet módosítani vagy átszerkeszteni. Megjelentetése csakis egészében lehetséges, mint egy “szabad árú” (free ware), költség nélkül. Ennek az adat-állománynak minden másolata vagy idézete magában kell hogy foglalja a szerzői jog jegyzetet. (Szerzői jog: © 2000 World Challenge) Ez az adat-állomány nem használható eladásra, vagy mint más eladásra való szerzemény bővítésére a World Challenge engedélye nélkül. Ez a teljes tartalomra vonatkozik kivéve néhány idézetet. Kérjük tüntesse fel a következő forrást: Szerzői Jog © 2000 World Challenge, Lindale, Texas, USA.
Ez az anyag csak személyes használatra van, nem a nagyközönség vagy más web hely számára. A “Lorain County Free Net Chapel”-nek van kizárólagos joga World Challenge, Inc.-tól, hogy publikálja ezeket az üzeneteket a saját web oldalain. Ön lemásolhatja szabadon, kinyomtathatja és szétoszthatja ezeket az anyagokat, de nem publikálhatja egy másik Internet címen. Összeköthető (linkelhető) viszont abból a célból, hogy ezekre az üzenetekre hivatkozzon.
Egy olyan szolgálatot nyújtó
honlap
Hiányzó Láncszem®
amely Fiatalokat És Felnotteket Életet Változtató
Programok Által Összehoz
oldal címe - http://misslink.org
Kápolna honlap - http://misslink.org/chapel2.html
David Wilkerson World Challenge Prédikáció Sorozat
Többnyelvű honlapja
http://www.tscpulpitseries.org
Copyright © 2000 - The Lorain
County Free-Net Chapel
North Central Ohio, U.S.A.
AZ OLDAL TETEJE
Web-mesterünk kéri az önök
javaslatait és
hozzászólásait a zavartalan működés céljából.
Legyenek szívesek tudatni velünk, ha valami nem
müködik jól (akkor is, ha önök nem teljesen biztosak
valamiben),
különben az esetleges hibák elkerülhetik figyelmünket!
Utolsó frissítés: 2000. January 1.
Miért
késik az ébredés? / "Segítség!" / Mi
van itt? / Szponzor / Hitvallás
/ Biblia
Iskola
A zongora körül / Közlemény
Tábla / Könyvtár
/ Magyar Prédikáció Lista / Pulpit Series